Vajon a mi sápadt arcunk is annyira egyforma az ő szemszögükből nézve, amennyire mi nehezen tudjuk megkülönböztetni őket egymástól? Két hét talán elég lesz, hogy jobban észrevegyük az egyént a számunkra még oly hasonló ázsiai vonások között.
A változatosság itt eleve adott. Japán lakott szigeteit (kb. 4000 van belőlük lakott és lakatlan összesen) az ázsiai szárazföldről népesítették be annak idején. Érkeztek Kínából, Koreából, Szibériából és még sok más helyről. A koreaiakat később annyira megvetették, hogy akinek a családfáján a felmenők között innen származó rokonságot találtak, komoly gondjai akadtak a házasságkötési tárgyalásokon.
Arra vagyok leginkább kíváncsi, hogy vajon Japán képes-e a mai kor kívülről érkező hatásait is úgy kezelni, mint a régi idők "kultúra importjait". Átvették a kínai államigazgatást, de megőrizték saját társadalmi rétegződésüket, átvették a buddhizmust, de ezt is a saját életükhöz igazították. A japánokat öt-hat éves koruktól évezredek óta arra nevelik, hogy kötelesek megfelelni a császári, a földesúri (hívjuk a mai korban munkáltatónak) és a családi elvárásoknak. Az egyéni érdek csak ezek után, mindezeknek alárendelve jelenhet meg. Hogy fér ez össze a carpe diem ihlette, az egyén akaratát és vágyait mindenek felett hirdető és ehhez számtalan eszközt adó nyugati nyomulással?
Meglátjuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése