Csak olvasson utána egy kicsit is bárki! Teljességgel érthetetlen, hogy' fényképeznek turistáik: mint az őrült. Vihognak, ha kell, ha nem. Nyilvánvaló, hogy a japcsik tényleg félkegyelműek.
Közben meg ott vannak az autóik, a vonataik, a számítógépeik, ezektől nehéz szabadulnunk (és ezt még most csak úgy sablonosan, miként a rólunk alkotott képen a gulyás, a cigányzene meg a Hortobágy), úgyhogy már mikor kimondjuk minősítő mondatainkat, érezzük, hogy mégsincs teljesen igazunk, valaminek itt még lennie kell.
Furák, az azért biztos. Közben meg még a teljesítményeik mellett ott van például az a zavaró körülmény is, hogy azt állítják, rokonok vagyunk, aztán odavannak Kodályért, jobbak a módszerében, mint mi magunk, továbbá állítólag a somlói Juhfarkért bolondulnak, satöbbi (még mindig a sablonok).
Rokonság, ajaj! Ha ők buggyantak, és tényleg rokonok vagyunk, még, ha, mondjuk, szegről-végről is, akkor mi a helyzet velünk?
Ferdeszeműek, mondja sápadtarcú fajtánk a sárgákra. Viszont tény, hogy mi meg ferde szemmel nézünk rájuk.
Hát akkor most ki néz ferde szemmel a másikra? Ilyen értelemben legalábbis minden bizonnyal kölcsönösen.
Jó, nézzük! Ki a komfort-zónából (át 12 órán, irány a napkelte, a Napkelet, a mosoly országa)!
Elutazunk, és megszemléljük, mi van ott, mi látszik ebből onnan nézve. Ki mit lát a másikból, mit érzékel, ki és kit és milyennek lát.
Nézzük - egyenlőre akkor, ahogy az elején tudunk - ferde szemmel!
Sandán.
(Innen indulunk, aztán majd meglátjuk.) Kaikacuna Gacho
a sintoista blogger
valamint magyar szamuráj társaim:
- Kersha Kacu, az értelmi szerző és expedíciós donátor
- Tatoma Shosan, a röntgenszemű és lexikonagyú barát
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése