MagyarJapán

MagyarJapán

2014. június 2., hétfő

Itt senki sem fényképez...

... csak mi.
Úgy tűnik, a japánok nem értik, de lehet, hogy ezt már csak én képzelem.
Tény, hogy abból a lázból, ami felénk a japán turistákat folyamatos fényképezésre kényszeríti, itt semmi sem tapasztalható.
E vonatkozásban a japánoknak mi vagyunk a japánok, és már csak ebben is különbözünk tőlük: egyrészt abban, hogy nem vagyunk japánok, másrészt abban, hogy fényképezésben japánok vagyunk, harmadrészt meg abban, hogy - legalábbis fényképezésben - úgy vagyunk japánok, hogy közben nem is vagyunk azok (miközben ők meg úgy japánok, hogy tényleg azok).

Úgyhogy akkor jöjjön pár kép:

Két sárkány Kikkoból (június 1.)


Kikkoban (is) védik a templomokat. A varázslatos cédruserdőben a megbízott démonok nem tréfálnak.



A templomban a bejárathoz közeli kisasztalon fakalapács található vörös bársonypárnácskán. Akinek a homlokát azzal megütögetik, számolhat a szerencsével. Láttam olyat is, akinek a szívét ütögették, csak gondolom, hogy miféle eredményekre vezethetett ez az illetőnél.

Még mindig fennáll a nehézség a feltöltésekkel, ezért az időrend kicsit törik. De holnap talán már Tatoma Shosan és Kersha Kacu is fel tud tölteni képeket, sőt, nagyszerű filmek is várhatók!
Mert, ugye, mi fényképezünk, filmezünk, akár a japánok, akik viszont nem...

Végül jöjjön most egy képregény:

1. A Fuji... nincs rá szó

2. A Fuji lábánál helyi idegenek fogadják a magunkfajta máshonnan jött idegeneket...

3. ...akik aztán szívesen vezetnek túrákat a hegyre (itt éppen azon tanakodnak, merre is vezessenek)
A képregény folytatódik Útitársaim lélegzetelállító felvételeivel (én a szállóban felejtettem a gépemet. Ezek szerint azért még nem vagyok elég japán. Vagy túlzottan is az vagyok)!
                                                         Addig is Sayonara! - Kaikacuna Gacho

1 megjegyzés:

  1. Ferdülő kerek szem.

    Gyakran, olykor naponta többször keresem fel ezt a blogot(már most..) menekülést várva a (latin nevű) nővények sűrű dzsungeléből,átláthatatlan rendszeréből. Olykor csodálkozva, kikerekedett,máskor a nevetéstől összeszűkült szemmel olvasom írásaitokat utatokról,tevékenységeitekről,a történésekről(Mi lesz később..). Nem mellesleg Japán és kelet-ázsiai vonatkozású, dísz, haszon vagy éppen rosszindulatú gyomnövényekről, kertekről,kertkultúrákról való tanulmányaim során is egyből elgondolkodom,vajon hol járhatnak,mit csinálhatnak éppen a ferdülő-kerekszemű utazóink,oly távol,hogy még hunyorogva sem látunk el odáig.
    Egész írásomnak az oka, szeretnék néhány kérdést fel tenni,amire még ha most nem is tudjátok a választ,de ha ilyen(akár kerek,akár már ferdülő) szemmel is néznétek ez után és későbbiekben válaszolnátok,leírnátok a saját tapasztalataitokat, azt örömmel venném!
    Még mindig ugyan olyannak látjátok az összes Japánt,vagy kezditek észrevenni a megkülönböztető jellem vonásokat?
    Ebben a nagyvárosi sürgés-forgásban mennyire maradt meg a régi Japán hagyomány, életfilozófia, a szamuráji értékek, egymások tisztelete? Menyire törődnek a természettel,menyire próbálnak a közelébe férkőzni,amivel régen oly szoros kapcsolatot ápoltak,szinte eggyé váltak vele,amit úgy tiszteltek, mint egy isteni teremtményt?
    Rendkívül érdekes,sokszínű, különleges és érdekes kultúra,már-már fogalom ez a Japán,amihez rajtatok keresztül valamelyest mi is közelebb kerülünk!

    Üdvözlettel: Sorbus (a)vagy Berkeny-e(?)

    VálaszTörlés